1051 Budapest, Sas u. 25.  ·  +36 1 473 0055  ·  titkarsag@maviz.org

5 meglepő jel, ami arra utal, túl kevés vizet iszol

2023-05-11

Testünk több mint a felét víz alkotja, ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy szervezetünknek mekkora szüksége van az elegendő folyadékbevitelre. Ha mégsem így teszel, azt a tested is jelezni fogja. Az olyan gyakori tünetek mellett, mint a fáradságérzet vagy a fejfájás, egészen meglepő jelei is lehetnek annak, ha nem iszol megfelelő mennyiségű vizet.

Víz kell az egészséges testsúlyunk fenntartásához, a testnedvek előállításához, valamint ahhoz is, hogy a méreganyagok kiürüljenek a szervezetünkből. Szükségünk van rá a bélrendszerünk megfelelő működéséhez és az immunrendszerünk erősítéséhez is. Nem hiába mondják tehát, hogy a víz az élet elixírje, ezért nagyon figyelj tested minden jelzésére, ugyanis nagyon meglepő dolgok utalhatnak arra, ha túl kevés vizet iszol.

Tartósan rossz a leheleted

Ahogyan arról már volt szó, a víz a testnedvek termelésében is részt vesz, így pedig a nyáltermeléshez nélkülözhetetlen. Emellett segít eltávolítani a baktériumokat a szánk belsejéből, így a fogaink és a fogínyünk egészségét is támogatja. Amennyiben viszont nem iszol elég vizet, az gátolja a nyáltermelést, így pedig könnyen felhalmozódhatnak a baktériumok a nyelveden, a fogaidon és a fogínyeden, ami rossz leheletet okozhat. Ha jól ápolod a fogaidat, ellenben gyakran száraznak, ragacsosnak érzed a szádat, nagy valószínűséggel több vizet kell innod. Ha viszont továbbra is rossz marad a leheleted, mielőbb keresd fel a fogorvosodat.

Gyakran vagy beteg

Azáltal, hogy a víz segít eltávolítani a méreganyagokat, salakanyagokat és a baktériumokat a szervezetből, támogatja a különféle betegségek, fertőzések leküzdését is. Kellő mennyiségű víz elfogyasztásával az immunrendszered erősödhet, így pedig nagy valószínűséggel ritkábban leszel beteg. Ha viszont most úgy érzed, hogy állandóan beteg vagy, de nem találod az okát, akkor első lépésként érdemes több vizet innod. Mivel a vízhiány fáradtságot is okoz, előfordulhat, hogy kevésbé leszel fizikailag aktív, ami szintén nem tesz jót az immunrendszernek. Természetesen ha a panaszaid továbbra is fennállnak, feltétlenül vizsgáltasd ki magad alaposan.

Székrekedésed van

A víz elősegíti a jó emésztést és a rendszeres bélmozgást azáltal, hogy puhán tartja a székletet, és könnyen átvezeti azt az emésztőrendszeren. Viszont ha nem iszol eleget, úgy a szervezeted automatikusan vizet vonhat ki a székletből, így kompenzálva a folyadékvesztést. Ez keményebb és szilárdabb székletet eredményez, amely aztán nehezebben ürül ki. Így ha a bélmozgásod egy ideje rendszertelen és ritka, vagy éppen székrekedésed van, akkor is próbálj meg több vizet inni, hiszen a fellazult széklet könnyebben távozhat, és a székrekedéssel gyakran együtt járó látványos puffadástól is nagyobb valószínűséggel szabadulhatsz meg.

Kipirosodott és száraz a bőröd

A víz küldetése, hogy hidratálja és feltöltse a bőrsejteket annak érdekében, hogy bőröd ragyogóbb, élénkebb és fiatalosabb legyen, így hiánya az arcodon is meglátszik. Ilyenkor kenheted akármilyen hidratáló készítménnyel, de ha közben nem fogyasztasz elég vizet, száraz, kipirosodott lehet a bőröd, sőt a rugalmasságából is veszíthet. Viszont ha gondosan figyelsz a kellő folyadékbevitelre, akkor szinte biztos, hogy hamarosan a bőrödön is látni fogod a hidratáltság pozitív hatásait.

Folyton cukros ételekre vágysz

Ha ki vagy száradva, úgy könnyen előfordulhat, hogy a szervezeted nem a meglévő glükózraktárához fordul energiáért, hanem azt érezteti veled, hogy magas cukor- és szénhidráttartalmú ételeket kellene enned. Így ha hirtelen szokatlan sóvárgást tapasztalsz, és azt érzed, hogy még több csokoládét, fánkot, süteményt és hasonló finomságokat kívánsz akkor is, ha egyáltalán nem vagy éhes, próbálj meg több vizet inni. Ez természetesen az optimális testsúlyod megtartásában vagy elérésében is nagy segítség lehet, és számos betegség megelőzéséhez hozzájárulhat.

forrás: glamour.hu