1051 Budapest, Sas u. 25.  ·  +36 1 473 0055  ·  titkarsag@maviz.org

A IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztivál fő témája a víz világa!

2023-04-13

Idén százöt országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra. Az idei évi mustra fő tematikája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a Víz-hangok.

A nemzetközi produkciókat a zsűri elnök ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter Balázs Béla díjas rendező és Vladimir Blazevski, macedón rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát-medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével, Németh Beatrix televíziós szerkesztő, Kátai Róbert rendező rangsorolják.

A tavaly indított népszerű Third Eye versenyprogramba – az amatőr kategóriába – idén is rekordszámú nevező érkezett. Az ingyenesen látogatható IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett a természet megörökítésével és annak megóvásával kapcsolatos szórakoztató és edukatív programokkal, workshopokkal találkozhatnak mindazok, akik május 19-21. között ellátogatnak a Gödöllői Királyi Kastélyba.

A rendezvény idei fókusza a Föld egyik legnagyobb gondjaként megjelenő vízproblémára irányul.

A vízre, ami ha nincs, nem létezhetünk. Ha túl sok van, elveszünk. Ha elszennyeződik, megmérgezi az életünket és a környezetünket. A fesztivál célja, hogy meghalljuk a Víz-hangokat és hogy az általuk inspirált filmek aztán beszélgetés hullámokat és egymást alakító hangokat keltsenek. Talán még időben vagyunk, hogy minden ember megértse, mit jelent ennek a bolygónak a fenntartható vízgazdálkodás, a vizek élőhelyei, a tavak, a folyók és az óceánok.

Idén százöt országból mintegy 1260 filmet neveztek, köztük a világ olyan vezető műhelyei, mint a Terra Mater Factual Studios, vagy a Marco Polo Film AG. Olyan nemzetközileg is elismert és az előző években díjazott rendezők küldték el legújabb alkotásaikat, mint Yann Sochaczewski, Mathieu Le Lay, Jan Haft és Dan Dinu.

A nemzetközi filmkészítők mellett számos ismert hazai alkotó is nevezett a versenybe. A korábbi években díjazott filmesek közül többek között Szendőfi Balázs, Poroszka Magyar Zsolt, Fehér Zoltán, Kriska György, Garai Cintia és a Wildlife Messengers legújabb filmjei is megmérettetik magukat.

A nemzetközi produkciókat a zsűri elnök ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter Balázs Béla díjas rendező és Vladimir Blazevski, macedón játék- és dokumentumfilm rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát-medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével, Németh Beatrix televíziós szerkesztő, Kátai Róbert rendező rangsorolják. A tavalyi siker után – amikor többek között általános iskolai osztályok is jelentkeztek kollektív produkcióval – az amatőr filmesek számára idén is lesz Third Eye versenyprogram.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által meghirdetett és szervezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett rendkívül gazdag program – előadások, workshopok, interaktív programok, múzeum pedagógiai és kézműves foglalkozások, gasztrokalandozások – várja majd a fesztivál látogatóit, mind a fenntarthatóság jegyében. A rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

Forrás: roadster.hu